Új lehetőségek az analitikában

2019, augusztus 9 - 13:10
A legkorszerűbb laboratóriumi eszközöket és módszereket ismerhetik meg a Debreceni Egyetem mérnök hallgatói a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Wessling Hungary Kft. új együttműködése révén.

- A mérnökképzésben alapvető, hogy kialakuljon a hallgatókban a mérnöki szemlélet, melyhez az elméleti ismeretek mellett elengedhetetlen a szakmai gyakorlat. Fontosnak tartjuk, hogy a hallgatóink ne csak az egyetem laboratóriumaiban ismerhessék meg a különböző nagyműszereket, hanem olyan rendkívül jól felszerelt, nemzetközi reputációval rendelkező cégeknél is, mint a Wessling Hungary Kft. – hangsúlyozta Bánáti Diána dékán azon a sajtónyilvános rendezvényen, melyen a tanácsadó, elemző és tervező céggel írt alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem agrárkara.

A csütörtöki eseményen elhangzott, hogy a családi vállalkozás 27 éve működik Magyarországon, és elsősorban környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és gyógyszer-ellenőrzési vizsgálatokat végez. Az együttműködés révén pedig mostantól a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar új gyakorlati képzőhelye.

- A hallgatóknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy néhány hetes, vagy akár a féléves gyakorlatukat nálunk töltsék, és később akár a Wesslingnél helyezkedjenek el. Emellett fontos számunkra, hogy új, innovatív válaszokat adjunk az aktuális kihívásokra, főként az élelmiszer-biztonság terén. Ebben az együttműködésben számítunk majd a kar tudásbázisára – emelte ki Zanathy László ügyvezető igazgató.

A közös munka mikrobiológiai, analitikai és genomikai kutatásokra is kiterjed majd. A tudományos eredmények pedig akár a cég nívós szakmai lapjában, az Élelmiszervizsgálati Közleményekben is helyet kaphatnak magyar és angol nyelven.  

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán több mint 1400 hallgató tanul, és idén az előző évhez képest nyolc százalékkal több, összesen 415 jelentkezőt vettek fel.

Sajtóiroda-TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.